MENÜ

Lart 

Laskai Julianna airbrush 


  1985-ben születtem Gyomaendrődön. Rajzolással és festéssel már egész kicsi korom óta foglalkozom. Érettségi előtt döntöttem el, hogy szeretném ezt a vonalat továbbvinni. A Kaposvár Egyetem művészeti karán végeztem rajz- vizuális kommunikáció szakon. Az iskola oktatóitól nagyon sok segítséget kaptam az évek során, így szerteágazó tudást szerezhettem a rajzolás-festés, anatómián keresztül egészen a számítógépes grafikáig bezárólag. 

Airbrush technika már egész régóta foglalkoztat. Amióta felfedeztem chuch close művészetét, azóta érdekel e technikában rejlő lehetőségek. Egyik nagy példaképemmé vált, hiszen megdöbbentő életszerűséggel, volt képes ábrázolni, leképezni az emberi arc legapróbb részleteit is.

   A férjemmel 2004-ben ismerkedtem meg. Különböző érdeklődési kör és vérmérséklet. A művészet és az autós ipar valahogy távolinak tűnik egymástól, de a mi esetünkben érdekes módon összeforrt. Két különböző és teljesen eltérő szakmából kialakult egy harmadik, mellyel nagy lelkesedéssel és kitartással foglakozom.

Számomra legfontosabb az egyediségre, igényességre, minőségre való törekvés. Hiszen az egyediség az, ami megkülönböztet minket az átlagostól a megszokottól, ami segít abban, hogy kilépj a sorból és felkelti különbözőségedre a figyelmet, hogy megmutasd magad a világnak. Az airbrush olyan mint egy tetoválás, vagy testfestés. Az airbrush nem csak egy dekormunka, ami egyedivé varázsolja a használati tárgyainkat, hanem lehet egy életforma része is., mely kifejezésre juttatja a benned rejlő kölönbözőséget.

   Az elindulásban nagy segítséget nyújtott elsősorban a férjem. Továbbá kimondhatatlanul sokat köszönhetek Farkas Zsolt airbrush festőművésznek, akivel Siófokon volt szerencsém megismerkedni. 

 

Asztali nézet